2011. augusztus 8., hétfő

Barnasör és kínai menyasszony

Már az első esténken úgy éreztem, jó helyen vagyunk, mikor Bohumil Hrabal törzshelyén, az Arany Tigrishez címzett kocsmában kortyoltam a selymes barnasört. Kicsit feszengtünk ugyan, hiszen minden prágai beszámoló gondosan figyelmeztet arra, hogy a cseh pincérek azonnal hozzák a következő sört, ha poharad ürül – ez esetben korsód, mert pohár sört sok helyen nem is lehet kérni. Mégis, pár nappal később már egyre inkább tudtam értékelni ezt a beszélgetés zsivajától hangos, magyar mércével késdobálónak minősülő kocsmát, mert nem találtunk később olyan helyet, ahol a közönség javát a helybeliek adták. A prágai belváros teljes egészében a külföldieké.
Olyannyira így van ez, hogy szinte kirakatként hat az egész város. Lépten-nyomon menyasszonyi ruhájukat felmarkoló, tornacipőben baktató kínai vagy japán menyasszonyokba botlani, akik fehér atlaszselyem frakkban feszítő vőlegényükkel a Károly-híd lábánál pózolnak, majd vígan pizzáznak egyet a fotózás után.

2011. július 28., csütörtök

Ami az útikönyvből hiányzik

Hónom alatt egy Marco Polo útikönyvvel, oldalamon két baszk útitárssal elhatároztam, hogy felfedezem Prágát, "minden városok anyját." A következőkben a könyv kiegészítését, bírálatát, részben saját megfigyeléseimet szeretném közreadni. Nekem jól jött volna, ha ilyen információkhoz is hozzájuthattam volna. Miközben a könyvet olvasgattam, nem fért a fejembe, hogy a magyarországi terjesztés előtt miért nem nézi át az útikalauzt egy Prágát már megjárt magyar szerkesztő a magyar olvasó szemével. Számtalan olyan megjegyzést találtam, mely nekem érthetetlennek tűnt, mígnem rájöttem, hogy valószínűleg más nemzetiségű olvasó számára hasznos útmutatást tartalmaz. Amit én elvárok egy magyar terjesztésű prágai útikönyvtől, az a cseh főváros magyar olvasata - lenne.

Kockakő, cseh lábtempó

Fontos tudnivaló szerintem, hogy lényegében a turisták által látogatott Josefov, Várnegyed, Kisoldal és Újváros teljes egészében kockakővel van borítva. Nem csak az úttest, hanem a járda is. Egy egész napos városnézés után körülbelül olyan érzés költözik az ember lábikrájába, mintha intenzív step-aerobic tanfolyamot végzett volna el. Nem egy babakocsit toló kissé riadt szülőpárt láttunk, aki próbálta gyermekét megóvni az enyhe agyrázkódástól, vagy nem mindennapi látvány egy kerekesszékes, illetve mankóval botladozó turista a kockaköveken.
Ha lábunk teljesen egészséges is, ajánlatos a legkényelmesebb cipőnket felvenni, így is izomlázra számíthatunk a végén.
Persze, ha már lábunkon a kényelmes csuka, kárörömmel vegyes lenézéssel tekinthetünk a mindenhol fellelhető divat-áldozatokra ("fashion victim" után szabadon), akik nem átallanak tűsarkúban nekiindulni a Várnak, de már a Károly-híd után fájdalmas O-betűbe görbítik a sípcsontjukat. Néhányan inkább mezítlábas üzemmódba váltanak ilyenkor, ami csak ránézésre tűnik jobb megoldásnak.

Szállás

Szeretnék egy nagyon jó kis hotelt ajánlani. Neve: Residence Liliová, mely a nevével egyező Liliová utcában található, egy saroknyira a Károly-hídtól. Mi a barátaimmal egy háromágyas szobát vettünk ki, a foglalást még áprilisban megejtettük, így közösen kb. 110 ezer forintból megúsztuk az öt éjszakát. A szállás mellé járt még a büféreggeli is. Mivel ilyen jó helyen volt a hotel, nem vettünk bérletet, minden látnivaló elérhető volt gyalog is. Csak egyszer szálltunk villamosra, mert Marco Polo azt ajánlotta, ha esik az eső, de őszintén szólva nem láttunk olyan sok mindent az ablakból, mint azt a könyv írója ajánlotta.
A hotel webcíme:
http://www.liliova.cz/residence-liliova

2011. július 12., kedd

Abszintos fagylalt - szörnyű, de újra kérni fogsz

Az abszint Prága egyik hívószava. Jópofa kis üzletek határt nem ismerő kreativitással próbálják mindenki számára fogyasztható formába hozni ezt a könyörületet nem ismerő italt. Így jön létre az abszintos fagyi, melynek íze szörnyű, szinte égeti az ember nyelvét. Mikor rászántam magam a kóstolásra, egy kedves amerikai fiatalember felvilágosított, hogy a fagyi borzasztó, de ha elnyalod, újra akarni fogod. Ezért van ő itt harmadszor. Nálam az lett az eredmény, hogy vidáman hazasétáltam, és két órát szunyáltam a hotelben ezután.

Alagutak a sajtban - az átjárók városa

Az útikönyvem jó szolgálatot tett abban, hogy Prága kevésbé szembetűnő érdekességeit, az átjárók hálózatát is felfedezhettem. A könyv négy prágai sétát ajánl fel, ebből talán ez a legérdekesebb. Az útvonal: Vencel tér - Stepánská utcán a Lucerna passzázs - Svétozor passzázs (jó fagyizóval és kávézóval) - Ferencesek kertje - Adria átjáró - Platyz udvar. Többször is végigsétáltam rajta, nagyon élveztem. A passzázsok bejárata kicsit nehezen felfedezhető, de ha megvan, akkor nagyon profi turistának érezhetjük magunkat, és kicsit olyan, mintha rátaláltunk volna a turisták tömegétől fuldokló Prágában a csehekre, akik ezt a csodálatos várost lakják.
Vannak még átjárók bőven, érdemes csak úgy betévedni, ha hívogatónak tűnik egy kapualj, sőt, a várnegyedben a szűk, néhol zsákutcának tűnő közlék is tudnak meglepetést okozni.

Goulash - nem a mi gulyásunk

Még kutatásért kiállt a következő kérdés: mi volt előbb a cseh goulash vagy a magyar gulyás? Én meg voltam győződve arról, hogy a fent említett étel a mi levesünk nyugatias helyesírással. Ezért nagyon meglepődtem, amikor a pincér az U dvou kocek (A két macskához) nevű vendéglőben előadta, hogy a mai menü: leves, goulash, almásrétes. Értetlenkedve magyaráztam neki, hogy de mi goulash-t akarunk, nem kell leves, aztán feladtam, lássuk. Mikor kihozták a húslevest, akkor már összenéztünk a lányokkal, hogy na ez nem gulyás. Aztán kijött a főétel, és lehullt a lepel a titokról. A cseh goulash pörkölt-szerű étel, sűrű szafttal, és zsemlegombóccal, nekem nagyon ízlett. Persze nem mindegy, hol esszük, az Óváros tér közelében drágábban, és esetleg nem mindenhol kifogástalan minőségben jutunk hozzá. Érdemes kicsit eltávolodni, és a Havel tér, vagy a Národni trda környékén a kisebb utcákban körülnézni. 

A cseh konyha Marco Polo szerint

Leginkább az útikönyv gasztronómiai "ki-kicsodája" volt talányos számomra. Így kezdődik: "Ismerjük meg a jellegzetes prágai konyhát!" És folytatja a következő bejegyzésekkel: "kávé - Csehországban általában forrázva (törökösen) készítik, tehát zaccal szolgálják fel." (Ennek mi nyomát sem találtuk.) "Pacalleves: ... Tipikus cseh étel." (Tényleg?) A kedvencem: "palacsinta - nagyon ízletes, de nehéz elkészíteni. Hasonló a crépe-hez, és általában lekvárral, túróval vagy fagylalttal töltve kínálják." Kérem szépen, ez a szépen beharangozott "palacinka" ugyanolyan kutya-közönséges palacsinta, mint amit mi itthon sütünk. Szerintem a magyar olvasó hamarabb megértené, ha erről az oldalról közelítenénk meg a kérdést, nem a francia crepe felől. Aztán jön a "szilvás gombóc - ha elkészült a tészta, végül zsemlemorzsában meghempergetik, majd cukorral és fahéjjal tálalják." Érdekes, ugye? Milyen egyedülálló. És végül a vesepecsenye magyarázatához mellékelt képen a goulash látható, amiről persze nincs bejegyzés.

Szerelmem, a tangó

Szerintem érdemes minden nyaralásba, utazásba valami egyéni színt belecsempészni. Mindig jó valami olyan programot kiválasztani, valami olyan lehetőséget kikutatni, ami az adott városban felbukkanó turistáknak talán meg sem fordul a fejében. Most az az ötletem támadt, hogy elmennék Prágában egy milongára (tangó-estre) táncolni. Még itthon kikerestem a neten, hová érdemes menni, és két nem tangózó baszk barátnőmmel el is mentünk a Národni trdán lévő Jam Café-ba csütörtök este. Kitartó mosolygással és szemezéssel (lásd cabeceo - a tangóra jellemző játék a tekintetekkel:) végül sikerült táncpartnereket találnom, így az este nagyon kellemesen telt, össze is barátkoztam néhány emberrel.
Ha van egy ilyen határokat nem ismerő hobbink, mint a tánc, szerintem jó ötlet utánanézni, hol szerveznek táncos estéket az adott városban, legyen az salsa, rock'n'roll, swing, vagy akár magyar néptánc (ha éppen Londonba tévedünk például.)

Játék a fekete fénnyel

Prágában lépten-nyomon a "black light theatre" felirattal találkozunk. Nekem fogalmam sem volt arról, ez mit jelent, és a meglehetősen borsos árú belépőjegy amúgy is óvatosságra intett. Ám két kalandvágyó baszk lánnyal az oldalamon szerencsére nem maradtam ki ebből az élményből sem. Magyarra fordítva csak a kevéssé beszédes "Fekete Színház" kifejezést találtam erre a művészi formára. 
A fluoreszkáló színű kosztümökbe öltözött táncosok tökéletesen fekete háttér előtt táncolnak, illetve mindenféle alakzatokat, eszközöket használnak a tökéletes illúzió megteremtése érdekében. Van, hogy a táncosoknak csak egy lába és keze látszik, és olyan, mintha a levegőben lebegnének, néha fel is emelkednek, koreográfiájuk és a kosztümök segítségével teljesen valószínűtlen vizuális világot teremtenek. Lebilincselő és magával ragadó élmény. A táncos számok között profi pantomim-előadások szórakoztatják a közönséget. Örülök, hogy elmentem, mert ilyet még nem láttam.
Én a Parizska utcában található Black Light Theatre-ben jártam, kb 5000 Ft-os belépővel. (Ennél csak drágábbakat láttunk a városban.)